III. Fejezet

3.Fejezet
Hogy közel-e vagy távol, hisz nem mindegy?



Fighter a sötétben ébredt. A felső testére nézett, s azt látta, hogy kis csípések vannak erős karjain. Egy lámpa világított felé, de körülött árnyak voltak, semmit nem látott, se senkit… Hirtelen egy hang szólalt meg Orosz akcentussal a sötétből. Őt sem látta, ahogy senkit sem… - Hát mit tegyünk vele?- Kérdezte a hang erőteljesen, hogy mindenki hallja a hatalmas terembe. – Égessük el!- Tépjük darabokra! – Zúzzuk porrá!- Szóltak egymás után az ötletek. – Nem, nem. Legyünk diszkrétek, vallassuk ki, s utána engedjük el, vagy semmisítsük meg! –Ezután robbanásszerűen jöttek a válaszok: - Minek elengedni, égetni kell! – Igen így van! – Az égetés jobb, mint az elengedés, nem vagyunk mi úri tisztek, sem nagy emberek vagy tudósok, a vallatás utána égetés! – Így van igen!- Ezután feltűnt egy női hang: - Én vallatom ki!- S ezzel bevitte egy üveg terembe, ahol be senki se látott, de belülről ki minden kilátszott. A nő egy átlagos farmert viselt, s nem volt olyan, mint a többi. Fighter úgy vélte Ő intelligensseb, jobb s kedvesebb. Fighter nem tévedett… Olyan bársonyos volt a hangja, mint a szellő meleg napon, a réten ahol madarak csiripelnek, s pillangók szállnak.
Egyszerű kérdéseket tett fel neki az alig huszonöt éves nő, akit Melanienak hívtak. Olyanokat, mint például ki küldött, honnan küldtek, de egyszerre rosszra fordult Fighter dolga. – Mi volt az ok, amiért ideküldtek, mi csak egy szövetkezet vagyunk abból a célból, hogy az emberek ne háborúzzanak. – Robbantással és pusztítással nem lehet elérni semmit sem! – Épp ezt szeretnénk megmutatni az embereknek. Lássák, hogy milyen rossz a háború, s hogy ugyan ezt csinálják csak ők embereket ölnek, s mi mindig bejelentjük mikor, arról nem is beszélve, mi nem öltünk meg senkit. Az üzenetben lévő kis segítség a 15:30 egy koordináta volt, s leteszteltük a tudósokat rájön-e valaki erre a kis apróságra, s gondolom te rájöttél! – Nem, nem én voltam az, aki rájött, én csak a báb vagyok, ami teljesíti a parancsot! – De hát te, nem ami vagy, hanem aki, hisz te élő lény vagy s, nem egy másik lelketlen android! – Köszönöm!- Mondta ezt Fighter mosolygós arccal. – Ön azt monda aki, nem azt hogy ami. Ez jól esett! - Visszatérve a lényegre most már érted miért csináljuk?- A lány már vissza fogottabb volt Fighterrel szemben. – Tudod… Én sem szeretem a háborút, s egész jó ötlet, hogy megmutassátok ezt az egészet a kormánynak, hogy Ők mit művelnek, de erőszakra a válasz nem erőszak.

-Austin minden rendben van?- Kérdezte Kitty egy kicsit megijedve. – Hát persze csak Fighter körülbelül most ért oda az ellenállók bázisához, hátha ott vannak… S nem használhat adóvevőt, mert lebukik. – Szóval ezért nem hallgattad meg Mr.Forgeron előadását az új fegyverről, amit bevethetnénk… - Apám most azt mondaná- Mondta magában Austin-:
„Hogy közel-e vagy távol, hisz nem mindegy?”. Csak, sajnos arra sosem figyelt, hogy az embereknek érzései vannak… - Nyugodj meg, Ő a legjobb és legfejlettebb bábunk, nem lesz semmi! – Na, hát épp ez az, őt nem lehet pótolni, ha baj van!- Ezzel Austin az irodájába ment, s egy felmérést nézett miszerint a fegyverekből hétezer darabot gyártottak ebből elvittek ezret, de hiányzik egy, ami nem került elő.

-Erre mit mondasz?- Kérdezte Fighter, egy kicsit furán nézve, hogy hasson a lányra. – Jó… na, ide hallgass- ezzel elengedte Fightert –mi próbálunk hatni az emberekre, s egyben a kormányra. Két nap múlva hadat üzenünk a tudósoknak, de ők nem tudják, mi mire készülünk! Ha nem szereted a háborút, segítened kell. Itt egy kis mikrochip, amiben benne van minden, a terv, meg az egész haditerv. Ha bele egyezel, akkor itt van a chip, de keresned kell egy-két társat, segítség képen!- Jó legyen! – Vágta rá Fighter kicsit elhamarkodottan. Most menj, de senki se tudjon róla, csak az, aki biztosan segít. - eközben egy csapóajtót nyitott ki- Ha ezen kimész, akkor a víz alatt lyukadsz ki és ott rögtön menj egyenesen. Onnan már tudod az utat. Ezzel Fighter kisuhant, s úgy csapta meg a víz az arcát, mint hogyha egy tortát vágtak volna hozzá. Egyszer csak minden elment az útjából, legyen az cápa, vagy más vízi gyilkos.


- Már itt kellene lennie!- Mondta ezt, már kicsit ijedten, hogy elveszítik a legértékesebb robotot, akit nem is ők fejlesztettek ki, hanem nagy valószínűséggel az Amerikaiak… - Austin, nem kell aggódnia, Fighter vissza fog térni! – Reméljük, mert ha nem az egész csata megbukik. – Eközben Mr.Forgeron egy levéllel rohant a kezébe Austinhoz. A levél még ismeretlen volt, de Austin tudta, hogy nem tesz jót senkinek. A levélben ez állt:

Kedves tudósok társasága!
Nagyra becsüljük magukat, és egyben tiszteljük is önöket, de ez így nem mehet tovább. Kihívom magukat, és még 400 katonát a frontra. A helyszín már maguknak sem ismeretlen, mert a csatatér tőlünk 3 km-re lesz. A robotjukat elengedtük, de kihallgattuk, s nem fognak csalódni. Ha mi nyerünk, nem kötnek szövetséget Amerikával, se senki mással, s maguk kecmeregnek ki a pácból egyedül, de ez még nem minden. Ha maguk vesztenek, nem háborúzhatnak, de az Amerikaiak se! Ha maguk nyernek, azt csináljuk, amit a kormány akar, és felbontjuk a szövetségünket! Ha bele egyeznek csak annyi a dolguk, hogy eljönnek.

Miután végig olvasta Austin a levelet, csak ennyit mondott:
- Készüljön a hadsereg! Csak négyszáz embert vihetnünk, de most kell bevetnünk a fegyvereket, amit újonnan fejlesztettünk ki!



1 nappal később:
- Tárcsázzák, kérem az Amerikai elnököt!- Mondta Austin egy kicsit dühösen emlékezve az ellenállók levelére. – Elnök Úr kérem, bele kell egyeznie a levélbe amit, átküldünk faxon. Ha nem teszi, elveszik az a lehetőség, hogy legyőzzük őket. – Igen olvastam a levelet én is arra jutottam, hogy nincsen más kiút ebből, csak az, hogy belegyezik Amerika. – Köszönöm elnök Úr köszönöm. – Ezzel letette a kagylót, mégis ideges volt, eközben az órája delet ütött az irodájában. Tudta, ha elveszítik, nem tehetnek mást, mint hogy megalázkodnak azelőtt, hogy nem háborúznak Amerikával