Novellám

Sajnos nem tudtam megírni az új fejezetet, de ezért itt egy novella amit nem rég írtam. Bocsánat, s később feltszem a negyedik fejezetet.







Holdfény





Most már nem egy romantikus holdfényre gondolnak az emberek a Földön… Nem. A föld évszázadok óta lassult… Míg egykor örökre leállt. A kontinensek egybe futottak, s egy gyűrűt alkotott az egész föld közepére, pontosabban az egyenlítőre… A földön már alig csak néhány helyen volt oxigén, mikor egyszer csak a víz felszínén felemelkedett, egy akkor nem ismert kontinens, aminek a neve Holdfény lett. Ezt a hihetetlenül érdekes kialakulást, azért nevezték Holdfénynek, mert miután a föld keringése megállt, csak a holdfényt lehetett látni… Sok helyen kiöntött az árvíz, és elsodort mindent. Ebben a kis olvasmányban egy igazi túlélő számol be nektek az utazásról, ki nem más, mint én vagyok: Dr. Jack Norton! Én, majd próbállak titeket beavatni minden egyes dologba, amit átéltem, s ti, ha végig hallgatjátok, betekintést kaphattok, a nem is olyan hihetetlen jövőbe!



A századforduló
2899.Dec.31

Ekkor történt az a hihetetlen dolog, ami bár akkor még hihetetlennek tűnt, borzasztó pusztítást okozhatott végig az egész Földön. Mint már a mindennapokban mindenki tudta, hogy a szülőbolygónk, egyre és egyre csak lassul. Egy 2010-es akkori nap, most 13 napból állt. Azaz ez azt jelenti, hogy 13 napig éjszaka, s 13 napig nappal volt. Az én kutató csoportom, a vízen hajózott, s felmérte a mindennapos változásokat, egy egyszerű mérő eszközzel melyet már mindenki ismert, s megmérhette minden egyes nap ezeket az eredményeket… - Ma van a század forduló Norton. Egy kicsit lazíts! – Hát legyen, ma szabadnap. – Mondtam egy kicsit megkönnyebbülten, mert már nagyon rég ki akartam bújni a munka alól, untam a minden napi dolgokat. Az egyszerű vizsgálatokat, s már elegem volt a világvégéből… Bár belső énem egy kicsit izgalomra, vágyott… Kellet nekem izgalom, akkor még semmit nem sejtettem, de sajnos senki más sem, pedig az évszázadforduló után történt minden. Bár nagy nap volt, mégis az emberek a Föld egyik pontján, biztosan megfagytak, s egyáltalán nem az ünneplés járt a fejükben. Valahol a tengerek, s folyók öntöttek ki, és ezzel elleptek mindent. A földön lévő emberek maroknyi erővel küzdöttek az egykor imádott bolygó természeti csapásai ellen. Én izgalomra vágytam, hát megkaptam… Sajnos. – Gyere Jack, bulizzunk! – Szólalt meg egy munkatárs, akinek kezében pezsgő, és egy lány keze volt. A lány kezén egy jegyűrű volt, de én nem tudtam ez mit jelenthetett. A lánynak talán férje volt, esetleg Daniel a munkatársam vette el? Sok kérdés járt a fejembe, de én is úgy döntöttem, hogyha csak egyszer élünk, inkább akkor, nem holmi unalmas ücsörgéssel fogom tölteni életem, hanem egy kicsit jól is érezzem már magam. Az este csodálatos volt. Mi akkor épp a Hold előtt hajóztunk át, mikor egyszer csak egy fura érzésem támadt. Nem tudtam mi, s pár percig a tekintetem össze-vissza nézett el a távolba, de a többiek azt hitték, túl sokat ittam, de nem. Miután meggyőztem saját magam arról a tényről, hogy nem történt semmi, átadtam magam a buli nyugalmának. A többi már csak homályos kép volt, de egyszerűen az is elszállt. Nem tudtam mi történt, mikor egyszer délután három órakor ébreztettek, hogy ma már el kéne végezni a napi méréseket.



2900.Jan.01.: Kellet ez nekem?



Miután Daniel felébresztett, a tegnapiakra gondoltam, de semelyik gondolatom nem akart előbújni. Na de mindegy is. Mikor a sajátos mérőeszközömet elővettem, egy fura adatra bukkant. Mivel minden adatot megad ez a kis szerkezet csodálkoztam, hogy a Föld mozgását nem jelezi ki… Aranyra festett gombját újra megnyomtam, de az adatok nem változtak. – Mi történt? Valami baj van?- Kérdezte ezt a főnököm Dr.Jake, aki nem sokkal volt idősebb nálam, de úgy érezte magát, mint egy oroszlán falkában az alfa hím. Nem értettem mi történt, ezért újra megpróbáltam. Az épp akkor érkező Nap felé tartottam a kis botot, és újra megnyomtam arany kis gombját, de az eredmény ugyan az maradt. – Emberek! Emberek! –kiáltottam értetlenül. – Az eredményjelző, azt mutatja… - Hogy? Mit? Mond már!-… hogy a föld nem forog. – Ebben a pillanatban hangos kérdezgetés zajlott fel, de az emberek nem akarták elhinni. Újra és újra megmérték a vízbe bemártva az emberek a kis aranyszínű botok. Az eredmény ugyan az lett. Szerencsére a föld szó szerinti napos oldalán voltunk, ezért nem kellett a miatt aggódni, hogy élve megfagyunk. Mivel mi össze voltunk kötve a föld összes kutatócsoportjával, ezért rögtön egy adatbázisba beléptünk, s megnéztük az összes csoport adatait, hátha mi tévedtünk volna. Örültem volna is neki, ha így lett volna, ha Jack Norton egyszer is tévedett volna legalább életébe, de nem… Nem tudtunk mit csinálni, ezért minden adatot megkerestünk, de sajnos mindenki ugyan arra az eredményre jött rá. A föld megállt. A legtöbb város víz alatt… Az ember ilyenkor jön rá mennyire is fontos a bolygó, amin él. – Jack, légy szíves nézd meg van-e partszakasz a közelünkben!- Szólt rémülten Jake. – Daniel maga, közéteszi a nagy városokban a hírt, hogyha nem előztek volna már meg minket. – Jake most olyan kitartónak, bátornak, s erősnek mutatta magát, mint akit nem érdekel forog-e a föld vagy megállt. Bár a nyugalom helyett az arca mást mutatott. Akármennyire is pásztáztam az arcát, s egyszer-egyszer a tekintetünk összefutott, ő a fejét elrántotta, s más felé indult. Nem volt se partszakasz, se semmi. - Víz a köbön- mondtam egy kicsit viccesen, bár senkit se dobott fel nagyhatású poénom… Néhány percig még néztem a vizet egy egyszerű távcsővel, de semmi… Mikor beélesítettem jobban fekete króm tekerője beakadt, s ez azt jelenti, most a legjobb. A távcső egy háromlábú x40-es volt, amit még születésnapomra kaptam kollégáimtól. A nap bár nem ment le, mégis ledolgoztuk a 12 órát, ami most csak 8 volt miattam, de senki sem aggódott… Nem tudtuk mi következik.


2900.Jan.02.: Az új kontinens

Hajnal volt, s csak egy két reccsenést hallottunk, mikor egyszer csak megfordult a világ. Elájultam, de olyan volt minthogyha csak aludtam volna. A buli éjszakája keringett akkor a fejemben. Csak gondolatok. De egy nagy képpé alakult az egész. Fájt a fejem, s pont akkor éreztem valami furát. Lehet, hogy a buli éjszakáján állt meg a föld? Lehet, hogy megállíthattuk volna, hogy megálljon? Sok kérdés keringett a fejembe, de egyszer csak arra ébredtem, hogy sós víz csapja meg az arcomat, s hideg van. Kiderült, hogy hajótörést szenvedtünk, de senki sem halt meg. minden épp maradt, viszont mindenki egy kunyhót épített, amelybe este elalszik. Csak a hold látszott, de nem volt hideg… Lepedőkből, s egy két farúdból, egy egyszerű kunyhót építettünk. Az éjszaka fura volt… Mint hogyha állatok mászkálnának körülöttünk… De mikor körülnéztünk semmi sem volt ott… Furán aludtunk, s óránként felébredtünk… Olyan volt, minthogyha maga a hely valami fura élőlény lenne, s nem akarná, hogy ott maradjunk. Elaludtunk. A föld megállásáról álmodtam, s ezernyi kérdés keringett még mindig a fejembe. Ez álmomban elő is jött. A bolygót láttam miközben egy hang beszélt. Sok fura dolgot mondott, de az, ami megmaradt belőlem egy töredéknyi volt:

A föld megállt. Olaszország a víz alatt. Ez a te hibád! A folyók kiáradtak. A Duna kiöntött, ahol elhalad a legtöbb ország fele már a víz alatt! A földrészek egymáshoz közelednek! Egy gyűrűt alkottak. Oxigén hiány lépett fel, csak te menthetsz meg! Ébresztő, ébresztő!

Bár az utolsót már nem az a hang mondta, ami mindent mondott, hanem az egyik kedves munkatársam, aki ahogy láttam felébresztett. Körülbelül 5 órát aludtam, de én a többi emberrel ellentétben hozzászoktam a sok munka miatt…



2900.Jan.03.: A végkifejlett


A földről számos hírek érkeztek nekünk is, mint a többi kutató csoportoknak. Nem lehetett tisztán kivenni, mikor még nem tudtuk miről van szó. Arról a kontinensről is esett szó, amin mi ragadtunk. Holdfénynek nevezték el, mert ott lesz örökké a hold, de mégis meleg lesz. Az árvíziek is egyre ellepték a földeket. Oxigén hiány is fellépett. De mi mit tehettünk volna. Semmit… Pontosan ez az. Ott voltunk a semmi közepén. Mindenki vagy megfulladt, vagy megégett, s ennél már nem lehetett volna rosszabb. Hála az égnek nem is lett. Viszont nekünk csak jobb lett, mert a csapat elment egy felfedező túrára, hátha itt van valami növény, vagy állat, amit meglehetne enni. Kicsit fura volt, mert én még nem nagyon láttam nem beépített vidéket, de egy két óra múlva megszoktam, hogy már nem az Egyesült Államokban járok, se Európában. Nem érdekelt, mit látok, csak hagy egyek. Az éhínség beszélt mindenkiből. Bár csak egy napja voltunk ott, már éhesek, és szomjasak lettünk. Tudtuk hogyan kell vizet találni, de vadat kevésbé… Innivaló lett, de az étel sehol. Mikor aztán eszembe jutott, hogy tegnap este minthogyha hallottunk volna hangokat, én futásnak eredtem a tábornak. Bár igaz több órányi utat tettünk meg, mégis visszafelé nem két órának tűnt, hanem csak félnek. Az állatok nem jelentek meg, miután visszatértem, de szanaszét lett hagyva minden… - Van itt valami!- Mondtam halkan hogy semmi zajt ne csapjak. – Senki meg ne mozduljon! – Mondtam egy kicsit ijedten, mert ha veszélyes, semmilyen fegyverünk sincs, amivel megölhetnénk. Mikor a lény megmozdult, egy tartóég felborult, s egy kis, élőlény ugrált, el mellettünk, romba döntve az egész tegnapi munkánkat. Mivel a vad eliszkolt, gondoltam inkább, halászunk, hisz mégis jobban tudjuk milyenek a halak a vízben, minthogy milyenek az állatok ezen a kontinensen. Mivel profi halász vagyok, ezért egyszerű volt fabrikálni egy horgászbotot. Egy hosszabb faág, egy vékony drót, vagy damil, s egy kisebb labda, amiben levegő van. A labda úszóként működik, s hogyha kapás van, akkor a labda, azaz az úszó lemerül, ilyen egyszerű. Bár volt egy bökkenő, ami az, hogy én csak az édesvízi halakat horgásztam többször, s sósvízben körülbelül tízszer, vagy annyiszor se… Ahogyan mondani szokták, kezdők szerencséje, hát nekem pont sikerült ki fognom, egy meg nem mondom milyen halat, de legalább nem volt mérgező. Kicsit fura íze volt miután megsütöttük, de ehető… Az éjszaka nyugodt volt, nem úgy, mint az előző. Mindenki fáradt volt, s nem tudtuk mi következik… Meteor zápor, jégeső? Egyet tudtunk. A Föld veszélyben volt, s senki se állíthatta meg ezeket a természetfeletti erőket. Nem tudtunk mit kezdeni a jövőnkkel. Egyszerűen vége. Itt Jack Norton naplója bezárul…

Izelítő a harmadik fejezetről

Fighter kihallgatásra kerül, s mindent elmagyaráz neki egy lehetséges szövetkező az ellenállók közül. Eközben frontális támadást mér össze az egész föld egy maroknyi csapat ellen mégis meglepő módon nem annak kedvez a szerencse akinek mindenki drukkol!

Bocsánat mindenért!!!

Itt a nyár vége! Mindenki tombol. A vizsgáknak vége, s már nem az iskola padban görnyedünk a töri TK felett, s most már van időnk mindenre. Már a napokat számoljuk vissza! Bocsánat, hogy nem írtam, de annyira elragadott a hév, hogy már nem kell tanulni, de a helyett, hogy írtam volna, mást csináltam. Behoztam de késéssel, viszont szeretnélek titeket olvasóimat figyelmeztetni, hogy jún.25.-én két hétre távol leszek a géptől. Már előre írtam egy két oldalt, majd meglátjuk mi lesz, addig is látogatom az oldalt s, bocsánat még egyszer!

II. Fejezet az ellenállók

2. Fejezet
Az ellenállók


Csönd volt… Austin a napi papír munkája felett görnyedt. Már megszokta a 4 oldali papír munkát pontban délután egykor. Az óra kattogása járta át az egész irodát, s a csöndben néha-néha szélsusogás hallatszott be. Egyszer csak Kitty rohant be lihegve, s Austin hirtelen, nem tudta, hogy mit kérdezzen. Jól vagy, esetleg valami baj van. Miközben ezeken a kérdéseken tűnődött, Kitty Mr.Forgeron irodájába húzta. A lánynak, hideg és selymes keze volt. Arca meg volt ijedve és elfehéredett. Austin nem értette, de ment és aggódva nézett a lányra…
-Mi a baj Kitty?
-Ezt nem mondhatom el, majd Forgeronnal megbeszéled, bocs!
-De Kitty legalább azt áruld el, hogy nagy baj van!- Kérdezte ijedten a lányra nézve.
- Majd azt te eldöntöd!- S eközben az irodába értek. Austin helyet foglalt és Forgeron egy virtuális kivetítőt adott neki, amelyben egy videó ment, s ezeket a mondatokat hallhatta.
- 15:30 –kor Európában, Exedronban és Amerikában egyszerre egy bomba fog robbanni. Elárulni nem fogom, hogy hol van, de az robbantást az ellenállók hajtották végre. Mondta ezt egy komor és rekedtess hang.
-A rekedtség arra utal, hogy ittas, de többet nem tudtunk megállapítani…
Továbbfolytatta a videó:
-Nem ez lesz az egyetlen robbantás, esetleg gyilkolás, s erre készüljön fel mindenki és jól jegyezzék meg 15:30!
-Szóval erről volt szó!- Válaszolta kicsit nyugtalanul az előbb látottak miatt.
-Igen, röviden erről. A robbantások bekövetkeztek, de a hívást, nem tudtuk lenyomozni, mert valami zavaró szerkezet van náluk. Viszont most egyre kérem, menjen vissza az irodájába, gondolkozzon ezen, s kérem az ötleteket, mert nem tudni, hogy ezek az eszementek mikor robbantanak újra!
Austinnak csak az ellenállók jártak a fejébe. Túl sokszor ejtette ki a 15:30, és nem azt mondta, hogy fél négy, hanem hogy 15:30.
- Érdekes. - Mondta magába.
- Ez a 15:30, mintha egy koordináta lenne. – S ezzel előkapta a térképét.
A hely az Óceán szélén volt, de Austin ezt nem hagyta annyiban. Egy csapatott küldött a helyszínre. Meglepő módon, nem az Óceánt, hanem egy szigetet láttak.
-Talán magán sziget lehetett, ezért nem látta Austin. Mondta az egyik kommandós
- Lejjebb megyünk fiúk. –Szólt a pilóta. A gép leereszkedett, viszont nem láttak túl sokat. Az egyik kamera viszont ki szúrta őket, így azt az esélyt, ami eddig meg volt, most elbaltázták…

- Hogy érti ezt?! Nézett a kommandó osztag vezetőjére. – A gép túlságosan kivehető volt így az egyik kamera kiszúrt minket. – Felelt Austinnak kicsit megijedten. Austin nem tudta mit tegyen. Egy esély volt elkapni az ellenállókat, de az sem sikerült. Viszont a „B” terv még megmaradt. Fighternek csak az lenne a dolga, hogy a rádió jeleket kövese addig, amíg mennek, azaz a főhadiszállásukig. Fighternek van radar ellenzője és a kamerák se veszik észre. Eközben Amerika és Európa szövetségre lépett egymással és tűzszünetet hirdettek ki. Sokan ellenezték ezt, de most az volt a legjobb, hogy az „ellenállókat” nem csak megfenyítsék, hanem örökre el is űzzék, de ha szükséges meg is öljék őket! Austin magához hívta Fightert, hogy megbeszélje, vele mi is lenne a dolga… Ezután irodájába kísérte és a következő szavak hallatszottak el:
- Tudod Fighter a kommandó elszúrta a dolgot. Észrevették a gépet és már nem próbálkozhatunk ugyan ezzel az ötlettel, sőt lehet, hogy már el is menekültek onnan, ha egyáltalán ők voltak ott. – Miközben Austin kicsit idegesen a „elszúrta a kommandó” résznél tartott férfias karjai megrándultak. Itt nem azt kell most érteni, hogy Dr.Austin nem bír veszteni, mint egykor elődje George tette, nem az nem vallana rá… Nem Austinnak sok dolog járt a fejébe ekkor, hogy nem lehet tudni most a föld melyik részén, lehetnek, így nem juthatnak ebben az egyben egyről a kettőre. Sőt nem is biztos, hogy még bejelentik, hol és mikor fog robbanni a bomba…
- Na Fighter, vállalod?- Eközben Austin mindent elmondott, amit akart tőle.
- Dr.Austin, nem mondhatok nemet, hisz egy android vagyok, egy egyszerű báb, de hogyan akarja bevenni azt az erődöt, és hogyha nem telefonálnak, akkor hogyan találjuk meg?
- A kérdéseid jók, de én csak az egyikre válaszolok – Eközben Austin felvett egy lapot és Fighternek adta át. A lapon a telefon rádióhullám nyomai vannak, amin hívtak, ott még egyszer Fighterrel meg próbálják, de ha nem lesznek ott, lenyomozzák a telefonszámot és felhívják.
- Most már érted Fighter.
- Hát persze!- S ezzel Fighter felállt a székből, s egy szempillantás alatt eltűnt az irodából. Austinnak feltűnt Fighter rendkívüli viselkedése, de úgy gondolta nem törődik vele, hiszen egy báb, ő megoldja. Viszont arra nem gondolt, hogy nyomasztja az ártatlanok megölése, bár ilyen a háború ő nem szereti, hiszen a civilek, civilek a katonák, katonák, s az androidok, azaz a vicces néven nevezett bábok, meg egyszerű gépek, s ócska vasak. Gondolták ezt legtöbben, de Fighter nem így látta… Ő úgy látta, hogy civilek az emberek melyeket meg kell védeni. A katonák azok az emberek akik a jó ügy érdekében harcol, s a bábok azaz Ők olyanok, mint a mankó a járásképtelen sebesültnek. Nekik nem kell se fizetés, se ajándék, se szülinap. Ők vannak, s biztosak lesznek benne, hogy lesznek is!

A tudósok egy szép napra ébredtek. Miután bementek az irodájukba, s megitták a kávét. Ezután tíz perccel később Mr.Forgeron tartott egy prezentációt arról a fegyverről, amit az „ellenállók” ellen szeretnének bevetni, s kipróbálni. Az egész egy újonnan megtalált kristályon alapul, a smaragd egyik fejlettebb azaz testvérének mondható smaragd ami keveredett egy másik fémmel. Ezt felhasználva a fegyveren több funkcióra lehet használni, egy ilyen smaragd féléből, például lehet sortüzet nyitni, elaltató gázt lőni, ami ebbel a kis vacakból soha sem fogy ki, hisz egy olyan helyen találták meg, ahol több ezer éve szivárgott a gáz, s ezt magába szívta. Sőt, de még szükség esetén, ha eldobják és rálépnek, felrobban. Arról nem is beszélve, hogy tizenöt méter körzetben semmi nem marad meg, ha felrobban! Az „ellenállók” nagyon erősek, s még talán most is toborozzák az embereket. De Austint nem ezt érdekelte. Fightert épp most indították el az ellenállók rejtek helyéhez, de arról, hogy hogyan sikerült az akció sajnos csak két nap múlva tudhattak meg akármit is a főhadiszálláson.

Fighter repülés közben észrevett a víz közelében egy kis kamerát. Lelőtte, de nem volt olyan szerencséje, hogy a másik ne vegye észre… Ezután a baki után a víz alá merült, s bevetette azt a fegyvert, amit épp most újonnan szerzett a laborból. A smaragdos fegyvert még Austin adta oda tegnap titokban, hogy mondja el hogyan teljesített, s legyen a védelmére. Most a maró hatású funkciót vetette be, ami sikerrel járt a fém robot kamerák ellen… Már csak pár ezer méterre volt tőle az ellenállók rejtekhelye, s már érezte Fighter a csapdákat, veszélyeket, s más egyebet, ami ott volt. Most a kiszedte a smaragdot a fegyverből, s eldobta, Ő maga meg gyorsan hátrébb ment, de tudta jól Őt nem érheti baj. Volt nála tartalék smaragd ötvözet, de hirtelen úgy érezte nem lesz az elég, mert ezernyi kis robot tűnt fel. Fighter abban a pillanatban a magasba repült és a víz felszín felett várta a kis robotokat… Azok nem jöttek… Várt, de semmi… Talán elijesztette a robotokat? S ebben a másodpercben kiugrott vagy száz pók szerű találmány és mind Fighterre. Nem tudta mi történik, de az egyik kis lény a főmeghajtóba kapaszkodott és az áramköreit ki sütötte…